Challengers – Kritika

 

Már 2023-ban sokan várták, hogy megjelenik a hazai mozikban is Zendaya főszereplésével a Challengers című filmdráma, ám a sztrájk miatt is, végül csak 2024 április végére érkezett meg a tenisz világát alapul vevő alkotás. A három főszereplővel bíró mozi hol humoros, hol drámai, de mindenképpen érdekes és igazi időmátrixot felvonultató film lett.

Sokakban felmerült a kérdés, hogy a mostanában oly népszerű sportfilmek idejében, talán ez is egy megtörtént eseményeket feldolgozó filmdráma -e?! Nos, a válasz nem. Mégha azok a dolgok, amiket látunk benne, simán lehettek volna valós dolgokon alapuló momentumok is, mindezt Justin Kuritzkes forgatókönyvíró tollának eredménye.

Hogy miért is használtam az időmátrix kifejezést?! A válasz egyszerű, a film nyomon követését illetően pedig igencsak bonyolult 130 perc elé néz, aki beül erre a mozira.

Olyan szinten ugrálunk az időben, hogy szinte jegyzetelni kellene, hogy tudjuk épp hol járunk. Egyszer még a jelenben vagyunk, majd hirtelen lépünk 12-14 évet vissza, majd onnan a jelenhez képest 2 napot vissza, majd újra egy teljesen más idősíkban találjuk magunkat. Ezt hopponálást még Neo és Marty McFly is megirigyelné. Még szerencse, hogy a film konkrétan 3 szereplőre koncentrálódik, így sokat segít az adott szereplőket a külsejük alapján behatárolni, hogy tudjuk melyik idősíkban járunk. Ha Zendaya haja hosszú, akkor vagyunk a legtávolabb, a fiúk esetében a haj és arcszőrzet, ami még támpontot jelenthet.

A történet főhőse Tashi (Zendaya), aki nagy ígérete a teniszsportnak. Ám egy szerencsétlen sportbaleset miatt fel kell hagynia az versenyzéssel és edzőnek áll. A kiégés szélén álló férjét, Artot (Mike Faist) menedzseli, akinek talán utolsó lehetősége az elitbe való visszakapaszkodásra, ha megnyer egy alacsonyabb osztályú versenyt. Ám feltűnik az indulók között egy régi ismerős, Patrick (Josh O’Connor) is, aki nem csak Tashi egykori pasija, de Art legjobb barátja is volt anno. Ám mostanra mindez a múlté. A film ennek a fura „édeshármasnak” jár utána és hol viccesen, hol drámaian elgondolkodtatóan mutatja be a három fiatal életének egymáshoz kapcsolódó részét.

Luca Guadagnino nem egy megszokott filmet rendezett. Mind a képi világa, mind a történetvezetése, sőt még a zenei világa is olyan, mintha több műfajt kevertünk volna egybe, hogy aztán egy elgondolkodtató mozit kapjunk. De mindezek ellenére is nagyon jól működik az egész alkotás. Mintha egy exlusive vacsorán lennénk, ahol különböző fogások együttes íz-kavalkádja adja meg az egész menüsor esszenciáját.

Ami a látványvilágot jellemzi, megtalálhatóak benne a premierplan, sokszor szuper-lassított jelenetképek, melyek leginkább a drámai hatást hivatottak fokozni. A klasszikus beállításokon kívül látunk olyan részeket is, melyek olyan hatást keltenek, mintha mi is részesei lennénk az eseményeknek, mint mikor fejkamerával követjük a pillanatokat.

A zenei világa pedig módfelett színesre sikeredett. A film döntő többségében a DnB zenei betétek próbálják a dinamikát erősíteni, majd a film vége felé átmegyünk a lírai hangzásba, ahol a latin zenétől kezdve, a popzenéig minden megtalálható lesz.

A sportfilmek esetében előszeretettel kérnek fel főszponzort a producerek, hogy majd „rejtett” reklámként szerepeltessék az adott márkát a filmben. A Challengersben ez elsőre tűnhet egy adidasszal köttetett együttműködésnek is, hisz annyiszor és oly módon jelenik meg a német cég, mint régi magyar filmekben az Arany Ászok és társai. Ám egy idő után már inkább a teniszben jóval ismertebb vállalatok termékei mutatkoznak, mint Wilson vagy a Dunlop stb. Az adidasra helyezett hangsúlyt azért is érdekes, mert az amerikai filmek leginkább a hazai márkákat szokták előtérbe helyezni, mint a Nike vagy Under Armour, főleg, ha nem életrajzi filmről van szó.

Maga a film történetileg egy jól felépített mozi lett, ahol a dráma, a humor és a klasszikus sportfilm stílusjegyei mind megmutatkoznak. Olyan karakterek lettek életre keltve, melyek a hétköznapokban is bármely életkörülmény között megtalálhatóak, ettől pedig sokkal közelebb kerül a nézőkhöz, még azokhoz is, akik nem nagy teniszrajongók. Mivel a tenisz a történetben szinte bármely sporttal kicserélhető lenne, így a hangsúly leginkább az emberi drámákra és egymásra hatásaikra fókuszál.

Luca Guadagnino már a Szólíts a neveden című filmben is bebizonyította, hogy lehet a finom erotikát igazán magas szinten is, művészi szintre emelni, mely ebben a filmben is megmutatkozik. Pont azokat a határokat súrolja, melyek még egy ilyen filmben minden téren beleférnek, de mégis adnak egy olyan pluszt az egész történetnek, mely látványban és hangulatban is nyomot hagy a nézőkben.

Ezáltal minden karakternek megvan a maga karakterfejlődése vagy alakulás. Zendaya a nagy reménység, akinek sportkarrierje kettészakad egy sérülés miatt az erős nőt jelképezi, aki realizálja, hogy az új élethelyzet milyen lehetőségeket tartogat számára. Az egész film fő mozgatórugója is Ő egyben, melyhez a férfiak csak amolyan bábok számára. A két fiú karakterének alakulása is tűnhet egy klasszikus élethelyzetnek. Nem ritka, hogy két barátnak ugyanaz a nő tetszik meg, aztán ha felnőttfejjel tudják kezelni, akkor ez nem állhat közéjük. Végül úgyis mindig a nő dönt. Ami a fiúkat tekinti Art inkább az ambiciózusabb, ám inkább visszahúzódó srác, aki inkább kivár minden helyzetben. Könnyebben irányítható, a nyugalmat, biztonságot, ezzel egyben a szürkébb hétköznapokat jelentheti egy nő számára. Míg Patrick a bohém életfelfogású fiatal, akinek szintén kellene egy határozott nő, ám az egója sokban gátolja, hogy kihozza magából a benne rejlő lehetőségeket. Ő az izgalmat, a tüzet hozza a nők életében, ám, azt a fajta biztos hátteret nem biztos, hogy meg tudja teremteni. Az ilyen pasikat legtöbbnyire hosszabb rövidebb kalandra választják a nők. Feltéve, ha nem jön valaki aki Kisherceg(nő) módjára, megszelídíti a „rókát”. Mint látjuk ez a film klasszikus modelleket vonultat fel, és megmutatja, hogy milyen hatással vannak ezek az embertípusok egymásra. Mivel mindhárom elég gyakori a való életben is, így a film ereje abban mutatkozhat a szórakoztatáson kívül, hogy sokak tudnak majd azonosulni vagy akár felismerni magukat esetleg egy ismerősüket egyik másik szereplőben.

A három főszereplő kapcsolódása és érzelmi hullámvasútja nagyon hasonló egy tenisz mérkőzéshez, mely párhuzam tökéletesen mutatja be ez a film egészében. A vége pedig nem egy klasszikus lezárás lesz, hanem olyan ami felüt egy labdát és a nézőre bízza mit kezd vele…  

Összességében a Challenger nem egy klasszikus sportfilm, leginkább drámának tekinthető, mely egy sportágon keresztül mutat be három különböző embertípust, három életet, hogy hogyan hatnak egymásra, ha kapcsolatba kerülnek. Három életút, három ember, akiket egy valami vagy inkább egy valaki örökké összeköt.

 

Értékelés: 10/8,5

 

A film előzetese itt tekinthető meg:

Forgalmazó: Intercom

 

Bemutató dátuma: 2024. április 25.